Eszter bemutatkozása nem túl bőbeszédű, de az időnként felvillanó, sokatmondó aktuális ajánlata, illetve az időről időre megjelenő beszámolók felkeltik a magamfajta beteg elmék kíváncsiságát. Eszter hangja a telefonban olyan kedves, mint egy hospice ápolónőé. Röviden tájékoztat, ha kérdés van, arra készségesen válaszol. Az oldalon írásban esetlegesen vagy inkább egyáltalán nem kommunikál, az üzeneteket nem olvassa, cserébe távrecsegőn elérhető, a nap folyamán előre jelzett korábbi kezdésben partner volt, ezúton is köszönet a rugalmasságért.

A magyar főváros St. Paulija, Budapest Amsterdamja, dél-Buda Marina partja, egyszóval – ja nem, kettővel: a Kondorosi lakópark. A pesti oldalról indultam kerékpárral. Sötét volt, esett az eső, bringasáv ide vagy oda, miután harmadszorra próbáltak elgázolni, rámnyitni az ajtót, a Móriczon inkább letettem a drótszamarat és átnyergeltem a BKK-ra, amelynek számos villamosa szinte mozgójárdaként viszi fáradhatatlanul a nyüzsgő tömeget lakásukra, uszodába, vagy éppen lányszobára.
Kicsit cseles a bejutás, az épület bejárata nem az utcáról, hanem kicsit beljebb nyílik. A telefonos segítséggel azért beküzdöttem magam a házba, aztán amikor a liftajtó már csukódott, még beugrott egy utastárs, naná, hogy ugyanazt a nem túl magas szintet célozva meg, mint én. Kiszállva elhaladtam az Eszter által megadott ajtó előtt, nyomomban a faszival, aki csak három ajtóval később csatlakozott le, ezután fordulhattam csak vissza.

Apró garzon, a félhomályt karácsonyi világítás tette hangulatossá. A vizesblokkban testházálló zuhanyfülke, mindenféle sugárban locsolható víz, Listerin, kicsit már viseletes, de tiszta és illatos törölköző. A tetthely egy fülkébe bezsúfolt franciaágy, hangulatvilágítással és egy böszme nagy és hordozható(!) tükörrel fokozva a baszóhangulatot.

Eszter már a telefonban is kedves, de határozott volt, és élőben sem az a tini kismiújság, hanem érett, felnőtt nő. Viszonylag magas, sportos lány, profin megalkotott, méretes kerek szilikoncicikkel, formás lábakkal. Puha, szolizott bőrét díszítő tetoválások nagyobb részét valószínűleg még jó pár éve varrathatta magára. Hosszú, sötét haja a találkozó elején még szépen eligazítva, szeme huncutul csillog kiírt korát jól tükröző arcvonásai között. Eszter külseje, viselkedése, hangja, egész lénye azt sugallja, hogy jó kezekben, szájban, punciban lesz a vendég.

A fürdőszobából kilépve sehol sem láttam Esztert, de 25 négyzetméteren akkor sem lehetett volna sokáig bújócskázni, ha akartunk volna, de nekem nem kellett keresgélnem, Eszter a hálófülkében várt az ágyon ülve.
Óvatos beköszönő csókok és a brutáljó cicik üdvözlési ceremóniáját követően gyorsan lekerült rólam a törölköző és hirtelen hanyatt fekve találtam magam, Eszter pedig nem sokat teketóriázott és ha már a testemet végigsimítva akadályba ütközött, rögvest kezelésbe is vette a bütyköt. Néhány percig tartott a finomkodás, aztán hamar átváltottunk a komolyra. Bőnyállal, ütemesen szopva, köpve franciázott, közepesen mélyen bekapva a brét. Na de hol marad az, amit az „imádom ha mélyen ledugod a farkad a torkomba” szlogen ígér? Összefogtam Eszter hosszú haját, a csuklómra tekertem, tenyeremet a tarkójára helyezve nem durva, de határozott mozdulattal ráhúztam a fejét a gyíkra. Semmi kétségbeesés, Eszter mosolyogva alkalmazkodott a non-verbális eszközökkel jelzett kívánsághoz. Kedvesen cuppogott, szörcsögött, hörgött a szerszámon és rövid időközönként kiengedte a szájából a játékszert, vett néhány korty levegőt, közben végig rám nézett és nyálban ázó kezével verte, biztosította, hogy egy pillanatra se maradjak stimulálás nélkül. Miközben dugtam Eszter száját hanyatt fekve alulról, térdelve oldalról, állva felülről, két kézzel a nyakát fogva, lassan utolért az egy óra örök dilemmája: engedjem el magam ott és azonnal, bízva a múlandó fiatalságom pislákoló parazsában – na meg persze Eszterben – hogy sikerül gyorsan újra hadrendbe állnom, és a figyelmeztető lövés után lesz tárban még egy patron, amit időm és erőm enged eldurrantani, vagy őrizgessem a petárdát a nagy fináléig.

Idáig jutottam a gondolatmenetben, amikor Eszter megkérdezte, hogy húzzunk-e gumit. Na jó, gondoltam, akkor ez egy egyfelvonásos ősbemutató lesz, megpróbálok majd kölcsönösben kicsit elmeditálni, hogy aztán puncinyalás közben megszerezett életerő pontokkal megerősödve bezakatolhassak a célba. Az óvszert egyelőre pihentettük, helyette bebújtam a combok közé. Eszter szolizott barna bőre és rózsaszín szeméremajkai éles kontrasztban álltak egymással, egészen egzotikus vizuális élményt biztosítva igyekezetemhez. Lelkesen lefetyeltem, Eszter pedig nemcsak hogy nem aludt bele a próbálkozásaimba, hanem ütemesen sóhajtozott, mintha jól esett volna neki a tevékenység, de kitartásomnál erősebb volt vendéglátóm ajkai iránt érzett lelkesedésem, és pár perc múlva megint azon kaptam magam, hogy vendéglátóm hajába kapaszkodva szopatom őt.

Telt-múlt az idő, a farkam újra vidáman fürdött a nyálban, de ha a dugásra is hagyni akartam időt, akkor cselekedni kellett. Óvszert kértem, de előbb Eszter papírtörlővel szárazra törölte a répát, nehogy a sok nyáltól lecsússzon a gumi. A vulkanizálást követően Eszter még a megfelelő helyre tette a tükröt, hogy szemből is lássam, ahogy hátulról dugom. Nagyon édes!
Igyekeztem gondoskodni róla, hogy legyen mit néznünk. Úgy tornáztam, ahogy csak tőlem telt. Paskoltam fenekét, húztam a haját, dugás közben ujjaim elkalandoztak Eszter ajkai közé, miközben ő cukin biztatott.
Kúrjál! Kúrjál! Kúrjál! Kúrjál! Kúrjál!
Az effajta biztatás csak még jobban meghozzák a kedvemet, úgyhogy fordulást kértem, hogy szemből is egymáséi lehessünk.
A pózcserénél történt egy kis malőr, amit alkalmi barátnőm profin kezelt, de én annyira zavarba jöttem, hogy a családi ékszer nemhogy elveszítette acélosságát, hanem mint egy bepánikolt oposszum, átmenetileg halottnak tetette magát. Eszter valószínűleg nem először találkozott ezzel a jelenséggel, mert rövid úton ismét életet szopott a gilisztába, azonban az újabb törlés és újabb óvszerbűvölés megint a keménység rovására ment. Kb úgy gyömöszöltem a felgumizott szerelemcsüngőt szemből a punciba, ahogy a Molotov-koktélt gyártó forradalmárok a petróleumos rongyot a benzinnel töltött üvegpalack szűk szájába. Már csak egy „Fog ez menni, vagy öntsük gipszbe?” jellegű megjegyzés kellett volna a teljes csődhöz, de a megérdemelt csipkelődés helyett Eszter inkább úgy tett, mintha maga Harry herceg hágná meg a nászéjszakán. Mocskos dumával biztatott, és amikor elvettem a nyakáról a kezem, akkor maga helyezte vissza a parclimat. Mindezek hatására felkeményedtem, mint a purhab az ajtórésben.

Időnk vége közeledett, jeleztem Eszternek, hogy a szájába szeretnék élvezni. Ő olyan lelkesedéssel fogadta igényemet, mintha azt mondtam volna, hogy nektárt akarok csepegtetni a nyelvére. Engedelmesen, tátott szájjal térdelt elém, én pedig, ha már hangulatba kerültem, megragadtam a tarkóját és állát és addig húztam, szopattam, ameddig már a homlokomról csöpögött az izzadtság. Eszternek meg sem kottyant hevesebb finis, tartotta a szemkontaktust, sőt, talán kacsintott is, hogy nyugodtan engedjem el magam. Kivettem hát a farkamat ajkai közül, néhányszor kinyújtott nyelvéhez, arcához paskoltam a nyálas brét, aztán nyitott szájába élveztem közös munkánk gyümölcsét.
Amíg én próbáltam visszatérni az életbe, addig Eszter megigazította a haját, magára öltött egy köntöst, és mosolyogva válaszolt mindenféle perverz ötletekre.

A tiszteletdíjat az érkezésem után a kis hangulatlámpa alá helyeztem. Roppant egyszerű a matek, extrák nincsenek, sok jóság benne van a szerintem valamivel az átlag feletti díjban, de lehet, hogy csak olyan ritkán járok lányokhoz, vagy még mindig nem sikerült letörni az inflációt, mert ami az egyik héten még prémium díjazásnak számít, az a következő alkalommal már normál tiszteletdíj. Egyszóval lehet érdeklődni telefonon, bővebb infóban, amit ott fogtok megtudni, az a helyszínen sem fog megváltozni.